Satanath Records - Reviews: 005GD

Reviews: 005GD

Clear your head. Don’t attempt to focus on other activities for about 7 minutes. Do some exercises to get your neck loose. When the time comes to listen, close your eyes.

These are a few words of advice from your fiends friends here at NCS about how to prepare for the song we’re premiering in this post. The track is called “A befalazott” and it comes from Homo Maleficus, the new album by the one-man Hungarian band Nagaarum. The album will be released on May 3 by GrimmDistribution (Belarus) and NGC Productions (Hungary).

Nagaarum has been a prolific creator — this is his 14th album since 2011 — but the music has changed over time, moving from mostly ambient, electronic music to the hard-to-describe intersection of styles reflected on this new song. The shorthand description Nagaarum now uses is “Hungarian eclectic dark music”, which is accurate but not precise.

It’s possible to listen to the song and later tick off stylistic elements you might have noticed as you listened — post-metal, black metal, doom, ambient, and others. But making a mental checklist of this kind isn’t necessary, as interesting as the exercise might be, nor would it succeed in capturing the way in which Nagaarum has used these ingredients in the composition and performance of “A befalazott”.

Yes, it is eclectic and it is dark. It builds tension with pulsing tones, a febrile shimmering sound that rises and falls, and ominous bass notes. A compulsive drum rhythm enters the picture, one that will get your head nodding as the music continues to surf on astral planes — and dark, heavy riffs deepen the rhythmic push. When the jagged, strangled vocals and shrieks appear, they give the rough sheen of black metal to the experience.

The tension eases (but doesn’t completely disappear) as the song seamlessly morphs into a more expansive and entrancing melodic flow (though the sense of gliding on an unsettling cosmic journey persists). Through it all, the drum rhythm maintains its grip on your pulse, and your neck. This may not be a headbanger of a track, but it’s definitely a head-mover. The music won’t make you feel comfortable, but it’s mesmerizing nevertheless.

The album’s artwork consists of photographs by Nagaarum taken in the Hungarian village Kolontár in October 2010 after an industrial accident at an alumina plant released 35 million cubic feet of toxic red mud, flooding nearby communities.

http://www.nocleansinging.com/2017/04/06/an-ncs-premiere-nagaarum-a-befalazott/

Ha a más alkotókkal közös megosztott kiadványokat (mint például az idén februárban Astruval készült split anyagot) is beleszámoljuk, akkor a május 3-án az NGC Prod és a fehérorosz GrimmDistribution koprodukciójában érkező "Homo Maleficus" a veszprémi Nagaarum immár tizenhatodik soralbuma. Ez hat év alatt bizony elképesztő tempót jelent: ha pedig hozzávesszük, hogy Nagaarum komolyan veszi az egyszemélyes projekt fogalmát és mindent maga intéz (a borító elkészítésétől egészen a forgalmazásig bezárólag), akkor valóban elcsodálkozhatunk azon, hogy honnan van minderre ideje az alkotónak.

Tavaly a "D.I.M." album (lemezkritika ITT) bekerült magazinunk 2016 legjobb magyar rock/metal kiadványait közzétevő listájára, aztán érkezett egy ambient-szinti anyag "Pulzár" címmel, mely a szerző sci-fi regényének mintegy aláfestőzenéjeként funkcionált, majd idén februárban egy Nagaarum szerint is inkább kísérletként felfogott split-korong Astruval és most itt van nekünk a "Gonosz ember" című sorlemez (alternatív jelentése boszorkány vagy varázslómester), mintegy háromnegyed órányi, sötéten gomolygó post-black/doom metal képében.

A "Homo Maleficus" egyértelműen a tavalyi "D.I.M." anyag zenei világát viszi tovább és számomra ez mindenképpen örömteli hír: Nagaarum (főleg korai) munkásságának jelentős részét tették ki az ambient/elektronikus korongok és bevallom, ezek sosem tudtak közel kerülni hozzám. Valahogy úgy érzem, hogy Nagaarum alapvetően rockzenész, mégpedig a hazai extrém/undeground metal olyan vonalát viszi, melynek tulajdonképpen ő az egyetlen magyar képviselője.

Mintha ez lenne az a zenei terület, ahol a leginkább otthon érzi magát, ahol a legkényelmesebben tud alkotni és valahogy ezek az anyagok hangzanak tőle a legtermészetesebbnek is. Az Astruval közösen kiadott februári "... a mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései" című split kiadványon szereplő két tízperces, szimfonikus és filmzeneszerű betétekkel dúsított szerzeményét nem éreztem sikerültnek: kicsit olybá tűnt a számomra, mintha a két egyszemélyes projekt azon versengett volna egymással, hogy ki tud a másiknál is nyomorúságosabb és elvontabb hangulatú, mindennél befogadhatatlanabb produkciót létrehozni.

Nagaarum az új albumon visszatér ahhoz a post-metal és doom elegyhez, mely - lehet, hogy az alkotó vitatkozna velem a leginkább ebben - nekem a VHK zenei világát juttatja eszembe, de amolyan igazából elvetemült metal értelmezésben. Mintha a Nagaarumnál amúgy is inkább önálló hangszerként, semmint emberi kifejezőeszközként működő kántálások valami ősi, sámánisztikus rituálé részét képeznék, melynek célja egyfajta tudattalan vagy tudat alatti szellem- vagy létsík megidézése lenne.

A "Homo Maleficus" mögött egységes mondanivaló húzódik: az emberi faj, mint a Föld rosszindulatú daganata vagy kórokozója kerül bemutatásra. Szélsőséges értelmezés ez, szélsőséges, de korántsem befogadhatatlan zenével párosítva: az egyes tételek mintegy sorra veszik azokat az emberi tulajdonságokat vagy attitűdöket, melyek - mivel a faj veleszületett sajátként működnek - meghaladhatatlanok és így logikusan vezetnek el a szerző által elképzelt végkifejletig. A lemez tulajdonképpen a Dolgunk végeztével című tétellel ér véget: számvetés helyett inkább egyszerű ténymegállapítás ez az egész emberiség végzetéről.

A záró Kolontár című szerzemény később került rögzítésre és inkább értelmezhető egy felkiáltójelnek, mintsem az album szerves részét képező mondanivalónak. A települést 2010-ben érő vörösiszap-katasztrófa azonban a lemez mögöttes tartalmának plasztikus megjelenítésre is alkalmas eszköz, így a kiadvány első 33 vásárlója a CD mellé egy helyszíni vörösiszap-mintát tartalmazó ampullát is kap.

Nagaarumnak talán most sikerült a legtisztább, leglekerekítettebb megszólalást elérnie: egyedül bizonyos cinek, illetve a káva hangját éreztem túl élesnek és talán néha már zavaróan gyakran alkalmazottnak (lásd A vassal nevelt tétel első egy-két percét), de ezt leszámítva kifejezetten kerek a hangzás. A súlyos mondanivaló természetes módon igényli a szövegek értését és befogadását, de mivel az előadó eleve hátrakeverte az énekhangját, illetve a fentiekben már említettek szerint inkább hangszerként kezeli azt, így esélyünk sincs kihallani a szöveget. Ezt érdemesnek tartom átgondolni: kifejezetten érdekes és elgondolkodtató magyar nyelvű dalszövegek ezek, jó értelemben lógnak ki egyediségükkel a hazai színtérről, így akinek nincs birtokában a CD-füzet, az reménytelenül vakarhatja csak a fejét a mondanivaló után kutatva.

A "D.I.M." albumhoz képest a zene sokkal egységesebb, ami ismét pozitívum. Ólomsúlyú, brutálisan sötét dalok sorjáznak egymás után, de mindegyikben találunk olyan dallamokat kapaszkodóként, melyek megbontják a csontig hatolóan kemény atmoszférát (lásd A befalazott vagy a már említett A vassal nevelt melódiáit). Néhány szerzemény szinte a The Gathering-féle post-metal területére jut el (ilyen a Mens Dominium és a Cipelők kezdőrésze is), de a témához illően most nem (vagy alig) kapunk tiszta éneket: a legszikárabb, legkegyetlenebb pusztítás Az elvhű című tétel képében érkezik, mely szinte egy hagyományos death/thrash-durvulat.

A korong ékköve azonban a tulajdonképpeni záró, tízperces Dolgunk végeztével: bár instrumentális darabról van szó, melyben Nagaarum csak acsarkodásával, üvöltésével van jelen, olyan kegyetlen, majdhogynem militáns hangulat uralja az egész szerzeményt, hogy szinte fellélegzünk, amikor véget ér. Tökéletes érzelmi-tudati csúcspontra ér ezzel a lemez: az utána következő Kolontár már inkább csak lecsengése az egész produkciónak.

A "Homo Maleficus" kifejezetten hallgattatja magát és minden egyes alkalommal sokkal többet mutat meg magából: természetesen kell hozzá nyitottság, hiszen igazi underground - azaz a kreativitást minden fölé helyező, a fősodorbeli befogadásra pedig nagy ívben tevő - anyagról van szó, de ne féljünk tőle, mert bármennyire is szigorú a hangvétel, mégsem fogunk elveszni a dalokban. Egyáltalán nem szélsőségesen kísérletezős vagy befogadhatatlan ez a lemez, ettől nem kell tartanunk.

A lemez mondanivalójával azonban korántsem értek egyet: végletesen leegyszerűsítő megítélése ez az emberiségnek, mely nem veszi számba mindazt a rengeteg csodát és felemelő vívmányt, melyet fajunk létrehozott, továbbá egysíkúan csak a negatívumokra koncentrál. Mintha a szeretet és az elfogadás teljes mértékben hiányozna Nagaarum megközelítéséből: az élet nemcsak a gondokról és a szenvedésről szól, mert még a legszörnyűbb emberi sorsokban is ott vannak a boldogság, a mindennapi öröm és a reménykedés pillanatai.

http://rozsdagyar.blog.hu/2017/05/01/nagaarum_homo_maleficus

A legújabb Nagaarum lemez forog a lejátszóban, mely egy igazán húsbavágó (vagy lélekbemaró?) témát boncolgat: a helyszín a magyarországi Kolontár (és Devecser) mely leginkább a vörös-iszap katasztrófa által vált ismertté sokak számára. A súlyos természeti károkat okozó ipari baleset több emberáldozatot követelt (és rengeteg további megsérült), roncsoló ökológia hatása a földre az ajkai térségben máig tart. Szomorú és igaz pontjai történelmünknek, máig.

45 perc és 45 másodperc, azaz 7 új tétellel bővült a Nagaarum zenei univerzum, de ez a mostani dalcsokor valahogy másabb, formaibb, nem annyira kifacsart, mint az eddigiek. Többnyire doom és black elemek keverednek a korongon, de ami leginkább szembetűnik, hogy egy fura atmoszféra járja át a „Homo Maleficus”-st (jelentése, ha jól értelmezem: gonosz ember) ami miatt a koncept-album hatás jobban kidomborodik.

Keserűség s csekélynyi melankólia jelenik meg a lemez közepén, a jellegzetes Nagaarum-i frász is felüti a fejét. Amint kezünkbe vesszük a booklet-et, (a szövegek két nyelven, angolul és magyarul is benne vannak) rájövünk, hogy valójában nem a kolontári katasztrófa köré épül az album, hanem az ember természete és az abban rejlő gonosz „Én” köré. Szerkezetileg az első 5 nóta formájában kapjuk meg a „Homo Maleficus” lényegét, az utolsó 2 tétel egy elrugaszkodottabb/instrumentális darab, a „Dolgunk végezetével” különösen tetszik. Szívesen meghallgatnám nagyzenekarra vezényelt változatban is, mondjuk vonósokkal. Ez persze nyilván csak egy elképzelés részemről. Énekfoszlányok teszik teljessé a képet, de amit kapunk az az „encore”. A skarlát iszap eközben körbeölel bennünket, nem is akárhogyan, egy közel 10 perces tétel formájában. Vegyül a doom és a black metal, progresszív megközelítésben, plusz a fenyegetően dallamos főtéma dominálja a dalt. Ha jól tudom, videoklip készül majd rá. Zárásként pedig kapunk egy lassan lépkedő-mozgó, hangulatos levezetőt, mementó gyanánt.

Az emlékezetes Astru/Nagaarum split kazetta után, Nagaarum zenéje továbbra is az elemzés/boncolgatás/véleményalkotás skáláján mozog, a mostani kiadvány annyit változott, hogy még egységesebb képet mutat, könnyebben átjön a mondanivaló.

A „Homo Maleficus” CD-n jelent meg a Grimm Distribution, az NGC Prod, illetve a Satanath Records jóvoltából 500 példányban. Ebből 33db „die-hard edition”, amihez egy ampullányi, Kolontárról hozott igazi vörös iszap jár, az azt igazoló okmánnyal együtt. Nekem tetszik az elképzelés, bár azt hallottam, pár embernek nem nyerte el a tetszését 100 százalékosan.

Sebaj, a lemez értékén és üzenetén ez nem változtat.

http://www.rockbook.hu/hirek/az-iszap-fogsagaban-nagaarum-homo-maleficus-lemezkritika

Nagaarum kiszámíthatatlanságát egyedül a nyughatatlansága képes felülírni. Olyan gyakorisággal ontja magából a kiadványokat, hogy mire megemésztenénk az előzőt, már itt is a következő. Minden túlzás nélkül, mintha tegnap lett volna, hogy napokon át tartó levélváltásokon keresztül faggattam Őt az Astruval közösen megjelentetett ...a mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései… split kiadványról, ami a digitálisan elérhető anyag mellett igazi kuriózumként, kézzel számozott kazetták formájában öltött testet.

Emberünk semmit sem bíz a véletlenre és ráadásul érezhetően ügyel a részletekre. Bármennyire is termelékeny, fércmunkát soha nem ad ki a kezei közül és minden megjelenésének, ha nevezhetem így, igyekszik egyfajta gyűjtői exkluzivitást biztosítani.

Jelen esetben mindez - az amúgy is rendkívül igényes formát öltő CD mellett - egy limitált példányszámban, külön certifikációval és a lemez tematikai alapjához kapcsolódó, fiolába zárt kolontári vörösiszappal szennyezett mintával kiegészített gyűjtői csomagként materializálódott. Így a szürreális zenei kompozíció mellé a hallgató birtokolhatja a felelőtlen és ész nélkül pusztító emberi “környezettudatlanság” kézzel fogható darabkáját is.

A Homo Maleficus egy a komor témához igazodó, meglepően “alattomos” alkotás, és még a legfelkészültebb hallgatót is képes lehet csapdába csalni. Az első két tétel a megfoghatóság hamis biztonságával kecsegtet, ám ezt követően szép fokozatosan ránt bele egy zseniális és/vagy elborult elme sötét tekervényeinek legeldugottabb, mind ez idáig ismeretlen zegzugaiba, és egy durva lökéssel taszít a lázálmok és az ébrenlét zavaros határára.

Néha oldódni látszik a feszültség, de ez is csak egy röpke illúzió. A lemez élvezeti értéke az avatatlan fülek számára nagyjából egy kád kellemesen forró szurokfürdőével egyenértékű, mégis tartogat néhány bizarr finomságot, amiket a bennünk élő mazochista lélekrész rendkívül elégedetten nyugtáz, még azzal együtt is, hogy minden egyes hang úgy rángatja az idegszálakat, mint valami vérbe injektált hallucinogén

vegyészeti melléktermék.

A fent leírtak mellett erős paradoxonként hat, hogy a Homo Maleficus nagy eséllyel az eddigi legkönnyebben befogadható Nagaarum kiadvány. A szerző munkásságát ismerve egyedülálló módon, a már megszokott ambient / post / avantgard zenei megközelítéssel együtt is teljes egészében metal lemezként aposztrofálható anyag született.

Hangzásában felismerhetően megőrizte a korábban bevált jellegzetes, nyers mivoltában is jól felismerhető védjegyeket, ám karakterében rendesen “rávastagított”. A komor sejtelmességhez a magasabb tónusú témákat még inkább kiemelő kontrasztként egy jó adagnyi riff-centrikus súlyosság és számos tempóváltás társult, ezzel még tekintélyesebb nyomatékot adva az amúgy is mély szövegeknek.

Nagaarum ismét képes volt mindenféle hatásvadász sallangot mellőzve rommá sokkolni.

Sikerült az összetéveszthetetlenül egyedi hangzásvilágát megőrizve egy, a rideg valóságból táplálkozó koncepció mentén felépíteni egy újabb zseniális egységet, és még inkább kiegészítenie a saját maga által lefektetett alapokat. Az elődökhöz hasonlóan a Homo Maleficus sem lett egy könnyed vasárnapi hallgatnivaló, többszöri nekifutásra, erős odafigyelés mellett mutatja meg a felszín alatt rejlő finomságokat és a sorok közt megbúvó utalásokat. Hibátlan része az eddigi alkotói egésznek.

http://rockstation.blog.hu/2017/06/22/nagaarum_homo_maleficus_247

Hungary’s Nagaarum have returned with his new full-length entitled “Homo Maleficus”. This is a Ambient Black Doom Metal One band. In this time he have honed his craft to become an undisputable Ambient Black Doom Metal wrecking machine. This is the type of release that has the potential to become legendary. Today Nagaarum need to sit up and take notes from this One band on how Metal is supposed to be played.

When it comes to the guitar work here, the riffs are quite and scathing with Doom influences, but still having strong roots in the style of Black Metal. The sound is just absolutely punishing and unrelenting, and it is sure to slowly and gloriously infect your auditory senses. Be ready for some of the best riffage of 2017 as far as Ambient Metal goes. The drums are definitely performed with a passion for things old school with no obvious triggering. All you have here is straight forward, menacing pounding that gives you an idea of what the pulse and very heartbeat of this genre sounds like. The bass level is at a nice volume and underlines the riffs nicely, almost melding with them in Metallic ecstasy. When you can hear and feel the bass, you know you have the mix right. Too many bands and producers drown out this aspect of the music and totally miss out something that can add so much volume to their efforts. There is a great pattern and style where the vocals are concerned. The range is minimal but there are a few wicked screams.

http://acierdouxtngma.blogspot.ru/2017/06/review-nagaarum-homo-maleficus-album.html?spref=fb

Della serie one mand band crescono, trasferiamoci quest'oggi in Ungheria, a Veszprém per l'esattezza, dove vive tal Nagaarum, che negli ultimi sei anni ha fatto uscire una cosa come 14 album. Prolifico il ragazzo, soprattutto se stiamo parlando di produzioni di una certa rilevanza, almeno gli ultimi cinque lavori che ho avuto modo di ascoltare. E allora 'Homo Maleficus', che arriva a distanza di un anno dai due lavori usciti nel 2016, si fa notare per i suoi contenuti black sperimentali. Tralasciando il bruttissimo artwork di copertina che mal si adatta alle sonorità del mastermind magiaro, muoviamoci all'ascolto di questa release, che si apre con i suoni insani di "A Befalazott", una traccia che miscela un black mid-tempo con il suono in tremolo picking delle chitarre, che contribuiscono a generare un certo mood malinconico. Le harsh vocals si alternano alle voci pulite, mentre un'intrigante linea melodica di sottofondo può evocare quanto fatto recentemente da un'altra geniale band ungherese, i Thy Catafalque. Sebbene le chitarre mostrino una ruvidezza di fondo nel loro incedere, ciò che impreziosisce la performance del musicista è una continua ricercatezza di un effetto, un'atmosfera particolare che sappia essere un po' inquietante in taluni momenti (e penso a "Az Elvhű", song post black doom, meritevole soprattutto nella seconda metà), oppure che offra una melodia vincente che sovrasti la furia generata dal black ("Vassal Nevelt", vera top song del cd) o ancora che sappia creare delle atmosfere lugubri e psichedeliche al tempo stesso, quasi surreali ("Cipelők"). Aggiungerei poi che la peculiarità di Nagaarum sta anche nell'iniziare un brano in un modo e concluderlo in maniera totalmente diversa, generando pertanto la percezione di aver gustato in 5-6 minuti, tutte le catartiche suggestioni sonore dell'artista ungherese. A tal proposito penso anche agli sperimentalismi di "Mens Dominium" o al doom dronico iniziale di " Dolgunk Végeztével", una song irrequieta, irrazionale, tribale, con dei vocalizzi stralunati cosi come con la sua ritmica che si muove tra punk, thrash, psych, industrial, avantgarde, black, doom e quant'altro, sorprendendo ancora una volta per un eclettismo sonoro che trova pochi eguali nella scena odierna. Dieci minuti di questo tipo lasciano addosso la sensazione di trovarsi sotto l'effetto di una qualche sostanza psicotropa, di essere avvinghiati da un senso di paranoia, di vedere ragni mostruosi che si muovono sul soffitto o vedere ombre minacciose laddove non ve ne dovrebbe essere traccia. La complessità musicale di questo 'Homo Maleficus' ha un che di portentoso ed entusiasmante. Si giunge ahimè al capolinea con l'ultima "Kolontár", cinque minuti di sonorità al rallentatore capaci di produrre quell'ultimo stato di angoscia che via via si trasformerà in quiete. Gran bell'album (ma mezzo punto in meno per la cover), ora fate come me, andatevi a riscoprire i precedenti lavori.

http://thepitofthedamned.blogspot.ru/2017/06/nagaarum-homo-maleficus.html

Black metal as an ever-shifting landscape of experimentation will never cease to astound me. For every Abbath-worshipping riff-factory, there’s a Thy Catafalque who turns the weirdness up to high gear. Not that there’s anything wrong with the former, but it’s the visionary trailblazers who will always get my attention the quickest — which brings us to Hungary’s Nagaarum. I’d never heard Nagaarum’s music before, which I’d describe as a malevolent melting pot of black metal, doom, psychedelic, industrial, with a pinch of post-rock. Surprising, given that this prolific one-man project has been slugging it out since 2011, and this month’s “Homo Maleficus” marks his fourteenth (go ahead, count ’em!) full-length album. If you aren’t afraid to seek out black metal that’s off the beaten path, the kind you have to crawl through a hole in a rusty chain-link fence and wade through knee-deep pools of acid muck and bleached bones to get to, just wait ’til you hear this one.

Nagaarum swaps parts wherever it suits his fancy, but on the whole, “Homo Maleficus” feels more focused than a rampant, madness-fueled science project.

The “experimental” tag is often an invitation to introduce a whole host of oddities into a base genre. Electronic, industrial, classical, doom, post-rock — the range of strange influences knows no limits, and these can be sprinkled throughout the course of an album in surprising, even jarring ways. “Homo Maleficus” certainly plays around with some of these, swapping parts wherever it suits Nagaarum’s fancy to craft a unique monster to terrorize us with — but on the whole, “Homo Maleficus” feels more focused than a rampant, madness-fueled science project. Each song shows enough variation in tempo, mood, and dynamics to be distinct from each other, but they’ve all got the same poisonous alchemy pumping through their veins. Sterile programmed drums pulse and pop while toxic guitar riffs rise like poison clouds. Disparate echoing leads drift through a haze of noxious fog like a bad trip amid a post-apocalypse. The vocals hark back to the phlegmy range of “Ordo Ad Chao”-era Mayhem, only far more manic than his countryman Attila Csihar. Nagaarum’s corrosive delivery morphs into babbling barks, double-tracked chants, and low, glottal growls that bubble and prick the back of the throat. The atmosphere Nagaarum creates with the instruments is potent, crafted with diabolical focus and spilling over with radiation. The album’s production doesn’t seem overly cared for — the guitars don’t have the full, layered effect many modern releases have, for example — but I feel that only enhances the overwhelming dreariness of “Homo Maleficus.”

Nagaarum doesn’t stop there; there’s head-nodding rockin’ to be had, too. Vassal nevelt is a tempo-twisting journey with a bombastic declaration of a chorus, while Dolgunk vegeztevel falls under heavy Rotting Christ hypnosis and then rips away with a furious, thrashy Immortal-esque riff (see, we got there eventually). Az elvhu follows a fairly strict motif of chunky, distorted riffing but bends it up and down the scales in a frankly unnerving fashion. All seven songs — even the instrumental Brian Eno hellscape that is Kolontar — see multiple stages of evolution that cycles through old parts and weaves new ones throughout. No single-celled simplicity here; song structures are complex and provoking organisms, earning themselves multiple listens to properly understand their DNA.

“Homo Maleficus” sounds like the slow entropy of an entire species — a decaying descent into schizophrenic chaos heralded by a single degenerate harbinger. I’ve only just accepted Nagaarum as my personal irradiated savior, but if there’s more like “Homo Maleficus” in our future, I’m more than willing to follow him for another fourteen albums. All I know is wherever we’re going, it’s going to be somewhere deep, dark, and primal.

http://tometal.com/review/nagaarum-homo-maleficus/

The one man experimental black metal project known as Nagaarum has released his 14th studio album titled Homo Maleficus via Grimm Distributions. The Hungarian man known as T.G. Nagaarum starts off his new album with “A Befalazott” (The Walled) which can be described as very experimental and ambient doom metal with some black metal vocals. Despite that description, the song is more instrumentals which is not a bad thing before you misconstrue the Klown’s words. “Az Elvhu” (The Principle) and “A Vassal Nevelt” (Raised with an Iron) pick up the pace and are rather intense considering that they’re somewhat slow paced and ambient. “Mens Dominium” and “Dolgunk Végeztével” (When We’re Done) offers experimental black metal with some electronic sounds and synths making the songs borderline Industrial. “Kolontár” was definitely the most befitting way to end the album. Why? Aside from the song being deliberately slow, it seemed rather appropriate to top off this album’s irregular direction and almost present a bit of normality to this piece. The Klown definitely recommends this album for those who are in true ambient and experimental black metal. Drop by their bandcamp as well.

https://ughmetal.com/2017/05/12/the-trials-of-may-5/

Abban a kiváltságos helyzetben voltam, hogy a szóban forgó Homo Maleficus lemezt már tavaly, még a split kiadása előtt hallhattam, ezért az Astruval megosztott kiadványon megjelent két, szokatlan elemeket is felvonultató dal kapcsán nem voltak spekulációim a jövőre nézve. Pontosan tudtam, hogy egy metalosabb megközelítésű lemez következik, nem pedig a spliten hallottak egyenes folytatása, bár a tetszésemet az a két szerzemény is elnyerte. Nagaarum ezúttal tehát olyan zenei anyagot készített, amely oda tehető a Rabies Lyssa és a D.I.M. mellé, azzal a különbséggel, hogy ezúttal sokkal riffcentrikusabb lett a végeredmény, mint bármikor korábban.

Már rögtön az elején kitérnék a külcsínre. Megérdemelten igényes gyári kiadást kapott a CD, ami az eddigi legszebb, legkidolgozottabb bookletet, szóval a legprofibb kivitelezést eredményezte, a NGC Prod és Grimm Distributionnek köszönhetően. A koncepció nem különben színvonalas és súlyos, a szövegek az ember gyarló és kártékony mivoltának különböző aspektusait dolgozzák fel, amelyre a bűnös koronát a kolontári vörösiszap-tragédia teszi fel, mintegy jelképezve az ember meggondolatlanságát, ostobaságát és az ezzel járó pusztító következményeket. A külső és belső borító is ezt a szomorú eseményt vázolja fel. És ha már a szövegeket említettem, talán e téren is most sikerült a legmélyebb és legkifejezőbb sorokat megfogalmazni, amelyekből ezúttal sem hiányzik a nagaarumi csavaros észjárás és a szavakkal való játszadozás. Amennyiben az ember képes a sorok között olvasni, elgondolkodtató értelmezésekre bukkanhat.

A lemez hangzása a Homo Meleficus kiadásával sem lett kevésbé jellegzetes, mint eddig volt. Korábban azt írtam, hogy egy kiforrottabb, acélosabb, vastagabb gitársoundnak jobban örülnék, mára már viszont annyira megszoktam ezt az azonnal felismerhető jellemvonást, hogy kár lenne megfosztani a lemezt az egyéniség ezen formájától, mondom ezt úgy, hogy a hangzás igazából vastagabb, mint korábban. Arról nem is beszélve, hogy a hangulat megteremtésére szolgáló magasabb fekvésű gitárharmóniák, amelyek be-bekúsznak a zenei alapra a szerző sajátos hangzásával domborodnak ki a leginkább. Érdekes, hogy bármennyire is metalosabb anyag született most, Nagaarum akkor sem tud kibújni saját bőréből, ami egyrészt azt jelenti, hogy a post és ambient elemek továbbra is nyilvánvalóak, metal szempontból továbbra is atipikussá téve a dalokat, másrészt pedig egyértelmű, hogy Nagaarum már egy ideje megtalálta a saját hangját, ami talán akaratán kívül is befolyásolja a dalszerzést. Magyarán, úgy lesz mindig más és más egy Nagaarum korong, hogy közben azonnal felismerhető marad az őt jellemző megközelítés.

A Cipelők című szerzeményt például nehezen lehetne más nyakába varrni, vagy letagadni, annyira egyértelműen nagaarumos. A pszichedeliát fokozó üveghangszerű vibrációk, a nyugtalanító atmoszféra, majd a post-black metalos sodrás, amelyre különböző féreglyukakból előkúszó hangok telepednek, de még a dal végén hallható riffelés is a feszültséget remekül zenébe foglaló Nagaarumot definiálja. Az album felépítése is dicséretet érdemel, nem követi egymást két egyforma tempójú dal, a lemez lendülete, változatossága szembeötlő. Míg a nyitó dal lassú, kimért, ugyanakkor fenyegető hangvételű, addig az Elvhű egyenesebb riffjeire azonnal bólogatni kezd az ember. Mondanom sem kell, ez a fémesebb darab az egyik kedvencem a lemezről, de a Mens dominiumban is elrejtett az alkotó egy kimondottan gyilkos, az agyban azonnal rögzülő riffet a rendkívül hangulatosan, szinte andalítóan kezdődő dal első harmadában. A kompozíció fő dallama fülbemászó, ugyanakkor világvégeszerűen melankolikus, minden érzelmi túlfűtöttség nélkül. Sokáig a fejemben motoszkált az említett dallam, tehát kimondottan fogós darab!

Rengeteg lemez úgy épül fel, hogy a legkomolyabb, legjobb tételt az album végére tartogatják, ami egy albumcentrikus zenei kiadvány esetében teljesen logikus döntés. Bár a Dolgunk végeztével nem az utolsó dal a lemezen (egy korábbi verzióban az volt), dramaturgiailag mégis a kibontakozás epicentruma, az album legdrámaibb momentuma. Nagaarum lemezein mindig fellelhető egy-egy dal, amelyik szélsőségesebb, betegebb a többinél, és ez jobbára a legerősebb tétel címet is elviszi. A Dolgunk végeztével megbomlott agyat sejtető vokáltémái zseniálisak, a riffeknek megvan az elementáris erejük, a hangulatért felelős különféle hangok pedig úgy kúsznak be minden oldalról, mint a vörösiszap a házak repedésein. Félelmetes! A borzalmas tragédia ismeretében, még ha a dalok külön-külön nem is arról szólnak, a témák, a melódiák, a súlyos döngölések sokkal megrendítőbbnek, végzetesebbnek tűnnek. Remekül kiválasztott koncepció erre a zenére! Egyedül azt sajnálom, hogy tiszta éneket nem hallunk a korongon, de hiányérzetről nem beszélhetek.

A korongot egy olyan dal zárja, amely utólag íródott a már meglévő anyaghoz. A Kolontár címet kapott dal (nagyon kellett ez a cím ide!) a postosabb, de nem kevésbé nyugtalanító szerzemények közé tartozik. A dalban érzek némi szomorúságot, ugyanakkor néma döbbenetet is, amelyhez nem kellenek szavak, hogy a lényegre ráérezzen az ember.

Azt kell mondanom, hogy a Homo Maleficus az eddigi legerősebb Nagaarum anyag. Ezúttal fogalmam sincs, mi a következő lépés, de ha T. G. Nagaarum ilyen jó formában van, remélem, egy új GuilThee lemezre is sor kerülhet hamarosan. Addig is itt az új album, amelyhez limitált példányban ampullákba gyűjtött vörösiszapot is kaphat, aki időben beszerzi a CD-t.

http://www.femforgacs.hu/kritika/3897/Nagaarum_Homo_Maleficus_2017

Nagaarum are a solo project from Hungary that plays a mixture of post black metal, doom, dark ambient and experimental and this is a review of his 2017 album "Homo Maleficus" which was released as a joint effort by Grimm Distribution and NGC Productions..

Post rock style melodic guitar leads and experimental sounds start off the album along with some drum beats a few seconds later and the bass guitars also sound very powerful along with a few leads and after awhile heavy guitar riffing is added onto the recording along with some grim black metal s creams.

A great amount of doom metal elements can be heard in the guitar riffing along with most of the tracks being very long and epic in length and spoken word parts can also be heard at times along with a small amount of clean singing and when the music speeds up a decent amount of blast beats can be heard.

Clean guitars can be heard in certain sections of the recording and during the faster sections of the songs the riffs utilize a decent amount of tremolo picking which also gives the music a more raw black metal feeling while the songs also bring in a great mixture of slow, mid paced and fast parts and one track also brings in acoustic guitars and ethnic music elements as well as introducing traces of ambient into certain sections of the recording while a later song also adds in a more depressive edge to the vocals.

Nagaarum plays a musical style that takes black metal, doom and post metal a nd mixes it with some experimental and ambient elements to create something original, the production sounds very professional while the lyrics cover science, space and nature themes.

In my opinion Nagaarum are a very great sounding mixture of black metal, doom, post metal, experimental and d ark ambient and if you are a fan of those musical genres, you should check out this solo project.

http://occultblackmetalzine.blogspot.ru/2017/05/nagaarumhomo-maleficusgrimm.html

‘Nagaarum’ representa a formação de uma One Man Band da Hungria, o projeto antecessor do que iniciou a sua atividade em 2008 sob o nome de Pigbaloon.

Ele considera o projeto como um parque infantil para as suas experiências musicais, que ele estabeleceu depois de ter completado o primeiro álbum com GuilThee.

“Űrerdő” foi o título do primeiro disco lançado em 2011 sob o nome Nagaarum.

O projeto fez 13 álbuns e um split, dois dos quais foi lançado pela GS Productions, e um pela colaboração dos selos Endless Winter / GS Productions / Outer Line.

Tanto quanto a música está em evidência, o trabalho criativo no estúdio NGC do Nagaarum não se restringe a gêneros.

Em termos de estilo, os registos abrangem desde Ambient ao Post-Rock com Doom e Black Metal sendo notável outros estilos extremos.

Um critério é que toda a música tocada no álbum (instrumentos, vocais, mixagem e masterização), todas as letras, e design gráfico tem que ser autêntico.

“Homo Maleficus” é o 16º registro de Nagaarum, 14º álbum full-length.

Além disso, Nagaarum é um dos editores de Fémforgács, um webzine de Metal Húngaro cult com uma história significativa.

Ele também toca em outras duas bandas, GuilThee e In Vacuo.

“Homo Maleficus” foi composto à partir de início de 2016 à fevereiro de 2017.

Foi um grande desafio em termos de instrumentos, sons e harmônicos em vez de técnica.

Os temas líricos contêm dicas na natureza humana que são amplificados pelas fotos arte. Estas fotos foram tiradas na aldeia húngara Kolontár em outubro de 2010 após o acidente da lama vermelha.

“Homo Maleficus” é uma experiência difícil de explicar, é um turbilhão de experimentos de Black / Ambient / Post-Rock / Doom, uma viagem profunda ao interior do ser humano…

http://rumorsmag.com.br/js_albums/nagaarum-homo-maleficus/716/

Uma característica que por vezes encontramos nas one-man-bands é a produção acima da média. O projecto húngaro Nagaarum do músico do mesmo nome (também conhecido pelo seu trabalho nos GuilThee e In Vacuo) encaixa nesse perfil com este "Homo Maleficus" a ser o seu décimo quarto trabalho desde 2011, o que dá uma média estupidamente alta. Como já sabemos, não interessa a quantidade se a qualidade for baixa. Aliás, não interessa nada a não ser a qualidade da música. Não sabemos ao certo sobre o que está para trás mas o que temos aqui até nos dá vontade de conhecer os outros treze álbuns. Não é, de todo, música de fácil assimilação e existem por aqui algumas experiências que não resultam, mas para aqueles que procuram música obscura e intensa e capazes de criar, principalmente, um ambiente denso, então não perdem nada em conhecer "Homo Maleficus". Com um pé no doom e outro no black metal, há no meio uma infindável de coisas no meio que valem a pena conhecer. Surpreendentemente bom.

http://radiowom.blogspot.com/2017/07/world-of-metal-magazine-6-out-now-ja.html

I Nagaarum si formano a Veszprém in Ungheria del 2008 con il nome di “Pigballoon" e poi cambiarono il nome nel 2011. Nagaarum rappresenta una one-man band che considera il progetto, fondato dopo aver completato il primo album con GuiltThee, come parco giochi per i suoi esperimenti musicali. "Urerdo" è stato il titolo del primo disco pubblicato nel 2011 sotto il moniker Nagaarum. Il progetto ha realizzato 13 album e una divisione, due dei quali sono stati rilasciati da GS Production e uno dalla collaborazione di etichette Endless Winter / GS Productions / Outer Line.

Per quanto riguarda la musica, il lavoro creativo nello studio NGC di Nagaarum non è limitato ai generi. In termini di stile, i record spaziano dall'ambiente al post-rock con il doom e il Black Metal che è il notevole altro estremo. Il criterio di base è che tutta la musica suonata nell'album (strumenti, vocali, mixing e mastering), tutti i testi e la progettazione grafica debba essere autentica. "Homo Maleficus" è il 16 ° album di Nagaarum, il 14° album a tutto tondo. Interpreta anche in altre due band, GuilThee e In Vacuo. Nagaarum - tutti gli strumenti, le voci, i testi e le opere d'arte.

Album sperimentale ed elettronico con passaggio proto-black ed elettric con tendenze fusion. il musicista amalgama bene tutti questi elementi in un sound particolare e personale e sperimenta con synth e campionamenti vari. I suoi testi parlano di scienza, spazio, natura e umanità.

“Homo Maleficus" è il titolo della sua ultima fatica, contiene 7 tracce e ha una durata di 45 minuti e 42 secondi; la particolarità di questo album è che sia le tracce che i testi sono scritti in ungherese.

L'album si apre con “A befalazott": intro di synth e batteria ai quali poi si aggiunge una linea di basso e chitarra con effetto delay. Il ritmo è prima lento e cadenzato, con la voce in uno scream ben messa e non distorta, poi seguito da un aumento di ritmo dopo la prima strofa e il ritorno alla cadenza precedente. La voce si sente bene ed è molto pulita. La canzone scorre piacevolmente e il ritmo cadenzato alla “doom" portano l'ascoltatore in un viaggio spaziale con la parte elettronica ben amalgamata agli altri strumenti.

L’album continua con “Az elvhű": intro di chitarra distorta con la batteria di accompagnamento, la voce entra prepotentemente e scorre piacevolmente con un ritmo medio alto. Segue poi un rallentamento e un ritorno al ritmo precedente. Si ha un bridge di chitarra appena accennato e un aumento della velocità con ingresso dell’elettronica. Si ha un altalenarsi continuo di ritmi lenti e veloci. La traccia scorre piacevolmente e l'ascoltatore rimane sorpreso dalla bravura dell'artista nell'amalgamare elementi così differenti.

La terza traccia è “Vassal nevelt": intro di basso, chitarra e batteria e un ritmo velocissimo che viene sparato insieme alla voce. Il synth e i campionamenti vari rendono questa traccia molto sperimentale. La voce è quasi in pulito. L'ascoltatore viene trasportato in un viaggio spaziale. Il ritmo rallenta leggermente ma i blast beat di batteria fulminei e i rallentamenti repentini trasformano comunque la traccia in un laboratorio di sperimentazioni musicali. Le tastiere fanno il loro ingresso e sono ben amalgamate al resto degli strumenti e la traccia resta fluida dall’inizio alla fine.

La quarta traccia “Cipelők": intro di tutti gli strumenti in un ritmo lento e funebre con la voce in uno scream semi distorto e acido. L'ascoltatore è spaesato dal ritmo ambient e da una atmosfera che ti porta via. L'aumento di velocità in questa traccia lascia poco spazio alle sperimentazioni e all’elettronica pura ma le tastiere sono ben presenti. Un rallentamento successivo ti riporta al ritmo funebre dell’inizio con il campionamento delle risate isteriche. Il finale con un assolo di batteria e chitarra rende il ritmo marziale.

La terz’ultima traccia è “Mens dominium": intro di basso e siynth a un ritmo medio alto. La voce con il suo “scream" fa subito capolino nelle orecchie dell’ascoltatore e un aumento della velocità rende la canzone più gradevole. La parte elettronica sperimentale è stavolta appena accennata. L'assolo di chitarra e i blast beat di batteria rendono la canzone scorrevole. Lo scream poi si trasforma in un growl profondo e le tastiere entrano di prepotenza. Una parte finale elettronica e ben presente in fine si amalgama benissimo al ritmo lento.

La penultima canzone è “Dolgunk végeztével", la più lunga dell’album con i suoi 9 minuti e 57 secondi. Intro di chitarra e basso distorti, la voce è tombale e la batteria entra a una velocità più alta. Il ritmo è costante, con le urla del cantante di sottofondo. Un bridge di chitarra spezza la monotonia della batteria ma l'ascoltatore non capisce dove voglia arrivare la band. La velocità aumenta vertiginosamente, e l'elettronica entra in questo passaggio martellando note distorte. Un rallentamento radicale e funebre accenna la voce tombale, poi il ritmo aumenta di nuovo verso la parte finale della canzone ed il synth e le tastiere insieme a tutti gli altri strumenti si amalgamano in un vortice di note e la batteria con i blast beat sparati a velocità immane e gli effetti elettronici rendono tutto incomprensibile e sperimentale.

L'album si chiude con “Kolontár": intro di basso con effetto delay e feedback, chitarra appena accennata con la batteria che entra subito dopo. Il ritmo, molto lento, cadenzato e invariabile. La musica atmospheric e ambient trasporta l'ascoltatore in un vortice di malinconia e tristezza. Alla fine gli altri strumenti si interrompono e rimane solo la batteria a far compagnia all’ascoltatore fino alla fine.

Album molto godibile e scorrevole in tutte le sue tracce da quanto è veloce, l’ascolto è fluido e senza soste al punto da sembrare molto più breve dei suoi effettivi 45 minuti di durata. Le sperimentazioni sono amalgamate bene e senza forzature e la produzione è pulita e ben mixata con uno scream privo di sbavature. Da un album sperimentale come questo non mi aspettato niente di meno.

Consigliato a tutti gli amanti delle sperimentazioni e anche a chi vuole ascoltare un metal diverso dai canoni del genere perché, come ha scritto autore del progetto, per lui si tratta di un parco giochi dove può sperimentare e mischiare suoni e sound. Le ultime due tracce a mio parere erano un po' troppo sottotono rispetto alle tracce perdenti, ma va bene così.

https://www.insane-voices-labirynth.it/satanath-records/recensioni/nagaarum/

Eccoci al cospetto di un altro musicista connotato da una produttività apparente compulsiva: il suo nome é Nagaarum, proviene dall’Ungheria e Homo Maleficus è il suo quattordicesimo full length dal 2011.

Ho già detto la mia al riguardo, ma mi ripeto a scanso di equivoci: una certa iperattività è sempre benvenuta, specie viene asservita ad un talento cristallino, altrimenti è grande il rischio di disperdere il proprio potenziale in una forsennata iperattività.

Il musicista magiaro, del quale malgrado tutto scopro l’esistenza solo in questa occasione, non pare essere afflitto più di tanto da certi problemi: la sua interpretazione del black metal è abbastanza personale senza essere cervellotica (se si eccettuano gli schizofrenici cambi di tempo di Vassal Nevelt) e si sviluppa in maniera nervosa, inquietante e priva sostanzialmente di paletti stilistici, pur mantenendo un’aura di costante oscurità.

In circa tre quarti d’ora Nagaarum esprime tramite la sua musica e in lingua madre il suo punto di vista sul disastro verificatosi nel 2010 in Ungheria, quando la rottura della diga di contenimento del materiale di scarto di una fabbrica di alluminio spinse una marea di fanghiglia rossa su 40 chilometri quadrati di terreni circostanti il villaggio di Kolontar, provocando diverse vittime, l’irrimediabile danno alle attività agricole locali e la sparizione di ogni forma di vita da almeno due corsi d’acqua facenti parte del bacino del Danubio.

La musica contenuta in Homo Maleficus è quindi cupa, priva di pulsioni melodiche e colma di una tensione che sovente si sfoga con violente sfuriate black (nella magnifica Dolgunk végeztével), ottundenti riffing post metal (Mens dominium) o di matrice doom (A befalazott) per stemperarsi nell’ambient della conclusiva Kolontar.

Non mi resta quindi che fare ammenda per aver sottostimato inizialmente le potenzialità di questo bravo e prolifico musicista, capace di produrre un album dai contenuti piuttosto profondi svincolandosi dalla secche di una ordinarietà che, per uno abituato a pubblicare mediamente più di due full length all’anno, sarebbe stata anche comprensibile.

Complimenti al bravo Nagaarum, del quale non resta che andare a riscoprire (nei limiti del possibile) la consistente discografia.

http://metaleyes.iyezine.com/nagaarum-homo-maleficus/

I am invaded by one-man projects!!! But I am not tired of them. If you believe in theory that every man on Earth is a different from each other then you never going to hear the same music ever again. Nagaarum hails from Hungary and this album has wide spectrum of influences. It`s impossible to talk about just one genre of music he dragged his album with.

The record consist 7 songs with Hungarian vocals but CD version has translated text if you want to jump into lyrics. All graphics, pictures and design of the album are all done by Nagaarum to welcome you to the realm of his album.

First minutes of music are pretty much post metal mixed with black metal and some psychedelic rock. Vocals on the album are pretty enjoyable. If you remember legendary band Tormentor from Hungary then you possibly can find some comparisons to vocals of Atilla from that band. Some of songs are more dynamic and has death metal edge to it but there is always a mist of black metal that surround his songs. Even if I can`t tell that sound of Homo Maleficus is distinct and harsh as in typical black metal album, atmosphere of music often is. There is some ambient music going on, tormented and haunted vocals as in fourth song which sounds almost like black thrash metal song if you listen with attention. There is some change of mood as it is in fifth song where guitars are ugly primitive and vocals more barbaric. The song is dismal and black metal but with several weird, ambient, atmospherics towards the end. I still want to convince you to vocals the guy put in his songs with underground charisma and vigor if it makes sense. Except, he sings it black metal way, there are few clean vocals that reminds old Norwegian black metal albums, like A Blaze In The Northern Sky(I mean that type of clean singing that sounds like a howl of the Wolf-man in frozen forest). I think last song is a little downfall but overall it is good record.

Homo Maleficus is home-made music but sounds OK and I have no reason to complain about that. The album is really diverse, tries to find a bridge between old metal and modern influences. It`s not perfect by any meaning, lacks consistency to where he actually wants to go with music, more directly. But album just has so many good moments to ignore it.

http://monarchmagazine.weebly.com/nagaarum-homo-maleficus-ngc-production-grimm-distribution.html

Looking through this lots discography I realize that I am very late in discovering them. But better late than never as they say. This Hungarian lot have that post rock vibe going that seem to be so hyped lately. I have nothing against that. I have had some bloody nice experiences with post rock-ish black metal and hope to have even more in the future. Not being familiar at all with NAGAARUM I did not know what to expect from this album but it surprised me in positive way. When I listened to this I could not help myself from thinking later day Satyricon. Not that it sound like a rip off but it does have that same kinda vibe as Satyricon have today. And since I love Satyricon I have no problem with NAGAARUM.

http://battlehelm.com/reviews/nagaarum-homo-maleficus/

Stojący za Nagaarum osobnik o pseudonimie Nagaarum płodnym artystą jest. Dyskografia tego jednoosobowego projektu, począwszy od 2011 roku zawiera 14 długograjów, z których prezentowany Human Maleficus ukazał się w maju 2017 pod szyldem wytwórni NGC Prod i dystrybucją GrimmDistribution, które jest powiązane z Satanath Records. Nadmienię, że Nagaarum macza swoje palce w kapelach Guil Thee oraz In Vacuo. Przyznam, że to imponujące. Twór Nagaarum jest bezpośrednią kontynuacją projektu Pigballoon, którego zmiana nazwy podyktowana jest po prostu włączeniem w kompozycje elementów black metalu.

I tak gładko od wstępu przechodzimy do kwestii muzycznych. Human Maleficus to 7 utworów, które trwają ponad 45 minut, i które trudno jest jednoznacznie sklasyfikować. Wspomniałem o black metalowych pierwiastkach, ale stanowią one tylko pewien ułamek muzyki Węgra. Objawiają się najczęściej pod postacią skrzeczącego wokalu czy zimnych, transowych riffów. Od czasu do czasu uderza szybkie tempo, ale ogólnie nie wyczuwam charakterystycznego dla black metalu jadu i agresji. Zapewne dlatego, że są one równoważone przez melancholijne, gitarowe plamy i wolne, ocierające się o doom metal rytmy. Często ostrzejsze gitarowe ścieżki pokrywają się z post-rockowym plumkaniem, co owocuje narastaniem nostalgicznej atmosfery. Zresztą klimat na płycie ulega zmianom. Obok wspomnianej melancholii, od czasu do czasu powieje grozą, lub jak w przypadku Mens dominium ponurym nastrojem. Dominuje jednak lekko psychodeliczny, kosmiczny klimat wytwarzany przez niepokojące, odrobinę rezonujące dźwięki gitar. Udziela się on szczególnie w utworze Cipelok. Podobnie jak w przypadku gitar, równie często mamy do czynienia z dualnymi ścieżkami wokalnymi. Przeważa blackowa barwa, ale momentami na jej tle pojawiają się również czyste wokale, okrzyki, zawodzenia, rytualne przyśpiewy. Niestety teksty, jak i tytuły są po węgiersku, ale z informacji zawartych na Facebooku i Metal-Archives wynika, że dotyczą takich tematów, jak człowiek, natura, kosmos, nauka. Szkoda, że nie zostały udostępnione, szczególnie że ponoć najpierw powstają angielskie wersje liryk.

Przemawia do mnie ta eklektyczna twórczość tajemniczego Węgra. Odpowiada on nie tylko za muzykę, ale i za całą oprawę graficzną, teledyski oraz zarządza dedykowaną stroną internetową. Oczarowują mnie w sumie proste, a jednak hipnotyzujące gitarowe dźwięki. Wydaje się, że muzyka Nargaarum nie jest skomplikowana, a zarazem dużo się w niej dzieje i potrzeba kilku przesłuchań, aby wyłapać szczegóły w niej ukryte. Warto na koniec zaznaczyć, że Human Maleficus został w całości nagrany w warunkach domowych. Ponownie – imponujące.

http://kvlt.pl/recenzje/nagaarum-homo-maleficus-2017/

Под этим названием венгерский проект одного человека рубится с 2011 года. Сделал уже 14 альбомов... И посмотрим - в каком стиле. Металл-архивы сообщают: Ambient/Noise/Electronic (early), Experimental Doom/Dark Ambient/Black Metal (later). Этого одного человека как раз и кличут Nagaarum. Здесь он отвечает за все. Его также можно неслучайно встретить в группах GuilThee, In Vacuo, а также раньше можно было - в Ejfeny, Krampus, Sunseth Sphere, Lust (Hun), Otodik Evszak, Pigballoon. Похоже, человек истовый, вовлеченный...

Поначалу, взглянув еще раз на стилистику, что-то засомневался, не слишком ли, не навалили все в кучу, типа, kill them all, let god sort em out. Но когда я дослушал только до третьей песни, то уже понял - все по серьезному.

И на самом деле. Экспериментаторство бывает разного рода. Но в целом - двух видов, и это принципиально — 1. когда человек них не понимает и тупо нажимает на кнопочки, авось что-то выйдет.. (выходит же). К этому же виду относятся люди, которые делают это в 25-й раз. И даже называют свои поделки опытом. Я называю это «несчастным случаем». 2. когда эксперименты проводит человек, обремененный знаниями, настоящим ОПЫТОМ, и имеющий цель. То есть он понимает свои действия, и может получить прогнозируемый результат. Творческие эксперименты имеют такие же основы, только здесь не всегда срабатывает арифметика. Скорее функционирует алгебра высших сфер.

Nagaarum скорее и точнее относится ко второму виду металлических исследователей, ибо получает на выходе такой микс, такой коктейль, который приходится по душе любителю экстремальщины. И еще — такой экстремальщины, которая гнездится вроде бы в спокойных и устоявшихся вещах типа дарк-метал, пост-блак и прочее. НО - вырастает в совершенно чумовое многоФАКТОРное и многоФАКТУРное действо. Творец создает такое экстатическое варево, что дает эффект неожиданности от встречи с неведомой тьмой. Не по калькам и штампам обретает свое видение мрачного мира, наполненного тяжелыми эмоциями и почти физически ощутимой драмой.

И кстати, все еще в 14-ом альбоме Nagaarum видно, что он когда-то баловался Ambient/Noise/Electronic. И это только в плюс ему идет. Потому что усиленный электрическими гитарами, блэковым и еще какими-то вокалами, проект превращается в блэк-металлическую Anathema, заполоняющую все объемы, что у вас есть в наличии. Так точно. Атмосферность - это один из лозунгов Nagaarum, и здесь она не только фактор влияния. И средство, и итог. Впрочем блэкеры, как и положено, получают свое в 02. Az elvhu, и далее, и много где, когда композер одевает волчью шкуру и начинает рвать и метать. Все достоверно. По жесткому. А рядом лайт-джазовый трип, переходящий в пост-блэковый бриз. Разнообразием подходов, ритмов и мелодических опытов радует эта музыка.

Трэк 6 - Dolgunk vegeztevel — вот апофеоз альбома, по длительности и наброшенному мраку. Чертовщинный блэк-дум, выцарапывается до скачущего дарк-металла с хорами на фоне, и воплями там же. А там уже особый спид-металл на подходе, несущийся к пропасти, откуда долго падает вниз с проговой гитарой, которая, кажется, помогает вырулить наверх и не упасть в АД.

Достойный блэковый эксперимент, перерастающий рамки всех стилей.

https://vk.com/wall216331265_3069

Il progetto Nagaarum era già stato nostro ospite in occasione dello split "Kuiper", che lo vedeva coinvolto con gli interessanti connazionali Dreams After Death. A distanza di tre anni, lo ritroviamo con la quattrodicesima uscita di lunga durata intitolata "Homo Maleficus".

Se avessi dovuto giudicare il disco dalla sua copertina, allora lo avrei saltato a piedi pari, essendo davvero brutta. Fortunatamente ciò che ci interessa è il contenuto musicale, che si rivela di tutt'altra pasta, a dimostrazione che l'artista ungherese riesce a coniugare quantità e qualità, combinando più generi con diligenza, pur essendo un iperattivo.

"Homo Maleficus" è un racconto, o se preferite potete definirlo un concept, ambientato nella terra natia di Nagaarum, presso la fabbrica di alluminio di Ajka. Nel 2010 un vasto bacino di decantazione di fanghi cedette improvvisamente, liberando una massa imponente di acqua e fanghi rossi di quasi un milione di metri cubi, che devastò le campagne circostanti. Il fiume Torna esondò e la sua piena, unita a quella del fiume Marcal e del Győr, finì per immettere le acque anche nel Danubio, alluvionando il piccolo centro abitato di Kolontár, per poi riversarsi a valle sulla cittadina di Devecser.

Il titolo del disco può essere interpretato come il richiamo nei confronti di un atto malvagio, causato dalla noncuranza umana verso il Creato. La furia delle canzoni è espressa attraverso il black metal, ma non mancano nemmeno sensazioni drone e una linea melodica di tutto rispetto. "Vassal Nevelt" e "Dolgunk Végeztével" mostrano un lavoro ritmico vario, puntando i piedi e discendendo in territori doom, mentre "A Befalazott", "Az Elvhű" e "Mens Dominium" anelano emozioni post-metal. "Cipelők" sposta invece il tiro in area psichedelica, con un'atmosfera tetra stemperata infine dalle sonorità ambient della conclusiva "Kolontár".

In definitiva, "Homo Maleficus" è un disco appassionante, cangiante, schizofrenico e malsano; un'opera che ti mette alla prova, modificandosi costantemente ma non perdendo mai di vista il (tragico) filo conduttore narrativo. Nagaarum dà prova di essere in piena forma e di avere acquisito la capacità di mischiare gli elementi con sapienza e dosi corrette, realizzando probabilmente il capitolo discografico più maturo ed entusiasmante. Un artista tutto da scoprire e del quale certamente non manca il materiale. Godetevi l'ascolto.

http://www.aristocraziawebzine.com/recensioni/9061-nagaarum-homo-maleficus

Earlier this year I published a review for 2016’s full length album D.I.M. (http://www.concreteweb.be/reviews/nagaarum), and soon I will also write and update one for the newest one, called Apples, but this review deals with the former recording, Homo Maleficus, which was actually released fifteen months ago. It got released via GrimmDistribution (a sub-division of Satanath Records) and, once again, NGC Prod. in an edition of 500 physical compact discs, which include a folded eight-page booklet. Everything has been created and developed by Gábor ‘Nagaarum’ Tóth himself, being song writing, instruments + voices, recording, production, mastering, mix, lyrics, and even the (bizarre yet unique) artwork. As usual, everything exists in this guy’s mother tongue (Hungarian), but the texts and information have been translated too on the booklet.

As you might know, this project is a very productive one, and this album got released less than half a year after Pulzár, which was an independently digitally released full length. There was also a compilation in the mean-time, and a grandiose split with Astru, by the way…

As it was in the past, Homo Maleficus is an album with many levels, permanent changes and interactive play. It collects elements from different musical styles, brought together into a weird gathering of melodies and structures. Everything from Extreme Metal to progressive Post Rock, as well as electronic and ambient section, pass by in a sometimes weird yet cohesive and fluid way. There are no restrictions, except for pathetic exaggerations, resulting in one grandiose coherent spectacle (it actually goes for the aural side, the visual one, and the textual one, spawn from the brain of one single entity).

Every part is differing in atmosphere, tempo, style and so on. When talking about the first, the atmosphere, there is a wide range of emotions going on: from integer and introvert over open-minded to brutal / angry and eccentric. A couple of time, you’re bewitched by mesmerising ambience, then again you get suddenly confronted with a nasty and all-devastating outburst. Which brings me to the second thing, the tempo. There is, once again, a certain focus related to ‘Doom’ in general. Many slower riff parts are like the funereal core of the Doom scene. Yet then again, occasionally everything gets nastier, with faster excerpts. It gives an energetic groove and a persuasive dynamism to the album when it’s needed, nicely in equilibrium with other moments: progressive and almost scientifically perfected experimentation, subtle ambience or the bleak outlet of disgust and perverted hatred. Though the use, separated from each-other as well in a fine symbiosis, of a huge number of sonic styles and genres, the whole trespasses any form of narrow-minded limitedness. Of course, this makes everything quite complicated from time to time, yet attractive as long as you’re willing to plunge into this turbulent bath filled with untameable waves and unpredictable hooks and breaks. Homo Maleficus is, like about every former Nagaarum release, something that needs several listens, assisted by endurance and perseverance, but it might be worth the effort.

http://www.concreteweb.be/reviews/nagaarum-0

Nuevamente es Hungría el país que nos convoca a esta reseña, y en este caso es el muy fructífero proyecto de Gabor Toth, quien ya lleva con su banda la increíble cantidad de quince discos (!!!!) desde su formación en 2011.

Según su Facebook, lo que ofrece Nagaarum es una mezcla de musica psicodélica, ambient, noise y metal, y de verdad es imposible hablar de un solo género para describir “Homo maleficus”.

El álbum consta de siete canciones con voces cantadas en húngaro, y ya desde los primeros minutos de la música son bastante post metal mezclado con black metal y algo de rock psicodélico. Algunas de las canciones son más dinámicas y tienen un toque más melódico inclusive, pero siempre hay una niebla de black metal que rodea todo el álbum.

Señores, esto es música atormentada, triste y negra, con atmósferas extrañas y lúgubres.

Nagaarum jamás ha tocado en vivo y está claro que no es un proyecto con ese sentido. Esto es musica pensada y hecha en estudio. “Homo maleficus” no es perfecto ni mucho menos, pero en este caos experimental hay una dirección clara y precisa.

https://rockarollazine.blogspot.com/2018/10/nagaarum-homo-maleficus-2017-grimm.html

Если разговаривать на тему блэка и околоблэка (приблэкованные думы и прочие кроссоверы жанров), а именно об этих стилях я и буду размышлять в этой рецензии, то как и в любом другом музыкальном направлении, даже не обязательно из области тяжёлой музыки, здесь есть много субжанров и ответвлений, исполнители которых держатся каких-либо сформировавшихся устоев жанра. В блэке обычно это сумасшедшие тремоло, зубодробительные бластбиты и неразборчивые карканья на богохульные темы. Но, слава Богу, даже в таком ортодоксальном направлении есть музыканты, которые осознают, что необязательно кричать о том, какой плохой Бог, какой хороший сатана, и нести прочую бредовую чушь, при этом долбя по инструментам со сверхскоростями, для того, чтобы придать своему творчеству желаемую тобой мрачность и общий смысл. В когорту таких исполнителей относится и молодой, но очень продуктивный венгерский one-man band-проект Nagaarum, который в очередной раз доказал свой иной взгляд на музыку рассматриваемым мною альбомом 2017 года – «Homo Maleficus». Управляет им загадочный скрытый человек, лицо которого можно увидеть разве что на черно-белых фракталах, и то не в буклете, под именем Gabor Toth, он же и есть Nagaarum. Идеи индивидуализма, человечества, присущее блэк-металу традиционное непринятие компромиссов оформлены здесь не в совсем классическом виде и с серьёзным подходом отражены в лирике. Интригует? Ещё бы. Вставляем быстрее диск в проигрыватель. Итак, на «Homo Maleficus» Nagaarum исполняет так называемый doom/black metal. Нельзя говорить о том, что музыканты подобных стилей сразу крушат все границы жанра, нет, придирчивый слушатель без проблем найдёт у Nagaarum много заимствований, в том числе у нордической сцены 90-х. Но никак нельзя отрицать, что Габор Тот (или как его имя правильно читается) смотрит поверх взглядов своих более экстремистских братьев по инструментам, которые выдают и будут выдавать одни и те же бластбиты на протяжении всей своей карьеры. А если ещё и учесть тот факт, что всё это делает один человек – цена такого творчества подскакивает вдвое. Впечатляет отказ от «звуковой стены» ударных, вместо которой используются замедленные ритмические рисунки. Таким образом, Габор создаёт себе сам дополнительную свободу в составлении музыкальных структур других инструментов, что впоследствии оказывает тонкое воздействие на сознание слушателя. Простыми словами, радует, что барабаны не являются средством для бездумного пробития черепной коробки. Это же можно сказать и о гитарных риффах. Партии гитар у Nagaarum – это не просто какой-то порыв шквалистого ветра, это зазывание в трип по разнообразным долинам, полёт сквозь изображения, размещённые на страницах буклета. Венгр считает важным не только «шторм и напор», он уделяет большое внимание элементам, поэтому и скорость не столь важна, хотя она тут присутствует. Это очень успешный опыт Nagaarum, в котором он приблизился к незначительной, но невесомости, динамике и конкретности, сделав в итоге практически хитовый, откладывающийся в голове материал, который сочинён в идеальном темпе, красивом мелодизме и с неотъемлемой философской мощью. Эмбиент, как самодостаточная реальность, гигансткий энергетический генератор, концентрировавший в себе весь духовный заряд Nagaarum на первых порах карьеры, более не имеет силы и практически не проявляется на диске. На «Vassal Nevelt» можно услышать повторяющиеся друг за другом партии скрима, сначала более яростного, а позже за ним приглушённого, отдалённого, что очень интересно звучит. «Лови момент» - так можно сказать про каждый звук «Homo Maleficus»… Тот хочет, чтобы слушатели почувствовали его мелодии, прониклись их мрачностью и космической атмосферой. Бесконечное тёмное небо над тобой, всё в звёздах. Тысячи их! Бесконечная тёмная яма внутри тебя. Страшно взмывать вверх к недоступным, непонятным мирам, но и опускаться в свою внутреннюю бездну в попытке заведомо деструктивного самокопания тоже страшно. Кто ты такой? В чём твоё предназначение? Для чего ты живёшь? «Homo Maleficus» - отличный саундтрек к таким путешествиям. И не страшно, что диск звучит 45 минут, такие вещи можно запускать по несколько раз подряд не жалея времени, ибо впереди вечность.

http://metalheads.by/en/review/nagaarum-homo-maleficus.html

http://monarchmagazine.weebly.com/nagaarum-homo-maleficus-ngc-production-grimm-distribution.html